Legfrissebb hírek

 2014. 10. 23 
Új pályázat kapacitás bővítésre - Kemppi gépekre az Invent Weldingtől - Mikro-,kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Megjelentek a 2014-2020-as fejlesztési időszak első pályázati felhívásai!

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázati lehetőség vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások számára, melyek magas feldolgozottságú, végfogyasztásra szánt termékeket állítanak elő.

A beruházás keretében lehetőség nyílik eszköz- és géppark fejlesztésre, valamint komplex beruházásokra, fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására.

A TEAOR listában szerepel olyan tevékenység amire partnereink pályázhatnak Kemppi gépek vásárlásával is!


(A pályázat Budapesten és Pest megyében nem elérhető!)

Amennyiben az alábbi táblázatban, illetve a mellékletekben szereplő, feltételeknek megfelel, új Kemppi gépekre van szüksége és szeretne pályázni, ne felejtsen el ajánlatot kérni tőlünk!

Új pályázat kapacitás bővítésre - Kemppi gépekre az Invent Weldingtől

Mikro-,kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Megjelentek a 2014-2020-as fejlesztési időszak első pályázati felhívásai!

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázati lehetőség vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások számára, melyek magas feldolgozottságú, végfogyasztásra szánt termékeket állítanak elő.

A beruházás keretében lehetőség nyílik eszköz- és géppark fejlesztésre, valamint komplex beruházásokra, fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására.

A TEAOR listában szerepel olyan tevékenység amire partnereink pályázhatnak Kemppi gépek vásárlásával is!


(A pályázat Budapesten és Pest megyében nem elérhető!)

Amennyiben az alábbi táblázatban, illetve a mellékletekben szereplő, feltételeknek megfelel, új Kemppi gépekre van szüksége és szeretne pályázni, ne felejtsen el ajánlatot kérni tőlünk!

 

Mikro, kis és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése



Támogatás formája

vissza nem téríendő

Támogatás összege

10-100 mFt

Intenzitás

maximum 50%

Beadás kezdete

2014.november 10.

Beadási határidő vége

2014. december 31.

Támogatható pályázók köre

Mikró, kis és középvállalkozások

Támogatási feltételek

  • Támogatási kérelem benyújtását megelőző három lezárt üzleti év (100%-os anyavállalat is megfelelő)
  • Támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó, teljes lezárt üzleti év statisztikai létszáma min. 1 fő
  • Magas szinten feldolgozott termékeket előállító iparágak vállalkozásai (építőipar és bányászat kivételével), melyek árbevételének legalább 50% a mellékelt TEAOR lista tevékenységéből származik
  • Az elszámolható összköltség nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év mérlegfőösszegét és árbevételét
  • A fejlesztés helyszíne Budapest és Pest megyén kívül van és a cégkivonatban a pályázat beadását megelőzően már szerepel

Támogatható tevékenységek

  • Gyártáshoz kapcsolódó új termelőeszköz (max. 50%) – önállóan is támogatható
  • infrastrukturális és ingatlan beruházás (építési engedély megléte szükséges; max.:190 eFt/m² költség)
  • Új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és csomagoláshoz tartozó új eszköz beszerzése (max 25%)
  • Termelőeszköz beszerzéséhez kapcsolódó know how, vagy gyártási licensz
  • Információ technológiai fejlesztés, a gyártó berendezéshez kapcsolódóan

Projekt megkezdése

  • Legkorábban a pályázat benyújtását követő napon

PProjekt befejezése

  • A projekt megkezdésétől számított egy éven belül, vagy
  • a Támogatási szerződés hatályba lépést követő egy éven belül, ha az korábbi

Kötelező vállalások

  • Létszámtartás (A projektet megelőző teljes üzleti év átlagos statisztikai létszámának megtartása)
  • Nettó árbevétel növelése (A projektet megelőző két lezárt üzleti év nettó átlagos árbevételének min. 5%-os növekménye

Benyújtás

  • Elektronikus úton (magyarorszag.hu ügyfélkapus belépéssel, kitöltő program segítségével)

Elbírálás

  • Beérkezés sorrendjében, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig

Kapcsolat - Pályázat

Az Ön neve:
E-mail címe:
Telefonszáma:
 
Üzenet: